Legyen organikus az a krém!
A ráncok dolga nehéz ügy. Egy darabig úgy vagyunk vele, hogy nem számít. Mert csak az számít, hogy a lelkünk, a mosolyunk mennyi idős, hogy őrizzük-e még magunkban azt a kislányt, akire jó emlékezni.
A ráncok dolga nehéz ügy. Egy darabig úgy vagyunk vele, hogy nem számít. Mert csak az számít, hogy a lelkünk, a mosolyunk mennyi idős, hogy őrizzük-e még magunkban azt a kislányt, akire jó emlékezni. De aztán az a kislány egy bizonyos napon, az őszi napfény bizonyos beeső szögében hirtelen valami nagyon különös dolgot vesz észre a kezén. Először dühöng, hogy már megint agyonmosogatta kezét a hétvégén, ezért száradt ki. Ezért olyan gyűrött. Aztán később, amikor a glicerines kézkrémmel jól bedörzsölt kezére cérnakesztyűt húz, és így alszik el, reggelre megnyugodva ébred. Majd konstatálja a visszavonhatatlan igazságot: megjelentek az első kézráncai. És ez az a pillanat, amikor ráébred anyja igazára: a folytonos hidratálás jelentőségére. Ettől kezdve pedig vásárol ilyen-olyan, drága, olcsó, olykor nagyon drága kézrémeket, arc- és testápolókat.
S ha eleinte kevéssé is figyel a krémek összetevőire, idővel az is fontossá válik. Mert már jól tudja, milyen fontos szerepe lehet a kozmetikumoknak a szépség megőrzésében úgy, hogy a test, a számára legfinomabb és legtermészetesebb összetevőket kapja meg. Azt is tudja, milyen fontos, hogy színezék, adalék- és egyéb felesleges dologtól mentes legyen a bőrápoló, bőrtisztító, hidratáló krém, hiszen azok épp olyan (ha nem komolyabb) kárt okozhatnak, mint az idő. Így hát az organikus kozmetikumokra szavaz.
De mi is az az organikus kozmetikum?
Olyan bőrbarát termék, amit manapság a kozmetikusok és a felhasználók is egyre jobban kedvelnek - nem véletlenül. A kifejezés az angol organic/szerves szóból ered, és azt feltételezi, hogy az általa jelölt kozmetikumok előállításához a természetben fellelhető szerves vegyületeket használják fel nagy százalékban (de nem kizárólag csak azokat). Ezek azok a kozmetikumok, amelyek tágabb értelemben tartalmazhatnak natur összetevőket is, például a tengerekben, óceánokban is fellelhető vegyületeket is.
Az organikus termékek esetében gyártási alapkövetelmény az allergének és a kőolaj származékok teljes kizárása. Sőt, olyan összetevőket kell kötelezően tartalmazniuk, amelyek nem génmódosított-, hanem kizárólag ökológiai módon termesztett növényekből származnak. Ezeket pedig mesterséges növényvédő szerek, műtrágyák vagy egyéb toxikus és szintetikus anyagok használata nélkül termesztik. Organikus minősítést az a termék szerezhet, melynek legalább 95%-a ökológiai gazdálkodásból származik.
Tehát, ha már választhatunk, tegyünk jót magunknak, tegyünk jót a bőrünknek, és adjunk esélyt az organikus kozmetikumoknak. Mert ami a természetből jön, az az igazán természetes. Mellébeszélés és egyéb felesleges hatóanyagok nélkül.
szb