Süniverzum
Furi mesekönyv, jó értelemben: A Süniverzum
A Süniverzum című humoros fantasy regény szerzője Acsai Roland, illusztrátora Forrás Károly. A mesekönyv érdekessége, hogy a történet nem hagyományos módon íródott: a képek születtek meg először, majd ezekből állt össze maga a történet.
Olvass tovább az Süniverzumról
Kik a Süniverzum alkotói?
- Acsai Roland: Radnóti-díjas, Zelk Zoltán-díjas, Bárka-díjas, Év ifjúsági írója-díjas író. Saját gyerekkönyvei mellett ifjúsági fordításai is hatalmas sikereket értek el.
- Forrás Károly: grafikus, illusztrátor, aki gyerekkora óta foglalkozik a rajzzal, mint vizuális kifejező eszközzel. Jelenleg második felsőfokú képesítését szerzi festőművész szakon. Saját vállalkozásán belül, magyar és nemzetközi cégek arculatának ad mai, piacképes megjelenést. A Süniverzum az első illusztrált gyerekkönyve, mely egyben különdíjat nyert vizsgamunkája is.
A Süniverzum fülszövege
“Ezen a humoros fantasy-mesén, amiben kiderül, hogy a kétéltűekkel nem érdemes foglalkozni, mert olyan kétszínűek, és hogy az unikarnisok olyan lények, amik hasonlítanak az unikornisokhoz, csak nekik szarv helyett karnis nő ki a homlokukból, és különben is kiirtották már őket a függönyárusok, ugyanolyan jól szórakozik a gyerek és a szülő is. Ez a könyv egyszerűen süniverzális!”