„Festményeim vizuális naplóvá váltak”
Budapesti életképek fotorealisztikus megörökítőjeként vált ismertté a brit származású, Afrikában nevelkedett festőművész, Marcus Goldson. Több száz képet készített jellegzetes fővárosi alakokról, ismerős helyekről, részletgazdag háttérrel, szerethető iróniával ábrázolva a mindennapok karaktereit. Kiállítások mellett nyomtatásban, képeslapokon, illusztrációkon is megjelennek alkotásai. Művészi nyomatai megvásárolhatók a Designerwebshopban is.
- Hogyan került Magyarországra?
- A '90-es évek elején egy észak-londoni színház bárjában találkoztam a későbbi feleségemmel. Mindketten ott dolgoztunk, én a művészeti szektorban kerestem részmunkaidős munkát, hogy ki tudjam fizetni az egyetemi adósságaimat. Amikor Ildikó Budapesten kapott munkát, megkérdezte, hogy akarok-e vele tartani. Egyből igent mondtam.
- Hogyan viszonyult Budapesthez, amikor ideköltözött? Miben változott meg azóta a viszonya a városhoz?
-Nem igazán tudtam sokat Magyarországról, mielőtt elhatároztam volna, hogy ideköltözöm. Nagyjából annyit, hogy az 1956-os forradalom, a kiváló úszók, futballisták, a Rubik kocka, meg a gulyás hazája. Vettem magamnak egy Budapest útikönyvet, hogy átérezzem a várost és annak történetét. Ennek alapján felépítettem magamban azt a képet, hogy Budapest nagyszerű város, és ebben nem is csalódtam. Mint minden újonnan érkező, én is élveztem a különbségeket illemtan, étkezés, életmód terén. A 90-es évek elején és közepén Budapest sok külföldit vonzott, akik ideális helyszínnek tekintették a várost álmaik megvalósításához, akár kezdő üzletemberekről, művészekről, írókról, zenészekről volt szó. Az évek során számos művészettel kapcsolatos projektben együttműködtem néhányukkal. Budapest jelentősen megváltoztatta a művészetemet. Korábban főleg szobrászattal foglalkoztam. A festészet, a rajzolás közvetlenségét hívta elő belőlem a város, az emberek, a szórakozási formák. Inspiráltak a színek, a minták, a karakterek, a humor, az irónia. Festményeim vizuális naplóvá váltak a városról és a vele való kapcsolatomról. A 27 év alatt, amióta itt vagyok, sok minden megváltozott, velem együtt, de még mindig képes vagyok friss szemmel nézni a városra, a kedvenc helyeimre.
- Mi lepte meg a magyarokban életforma, design, arculat terén?
- Eltekintve attól, hogy sokan pálinkával és Sopianae cigarettával kezdik a napot, kellemesen meglepődtem azon, hogy milyen könnyű jól érezni magad a termálfürdőkben, az Art mozikban, az eklektikus bárokban, kávézókban. Meglepetés volt számomra a magyar konyha. Nem igazán egészséges, de rabja lettem a kolbásznak, a rakott krumplinak, a csirkepaprikásnak. Budapest építészete is felkeltette az érdeklődésemet, az Andrássy úti paloták, a szecessziós stílus és a szocialista időkből fennmaradt épületek eklektikus keveréke. A festményeim háttereként használom őket, amikor az utcán sétáló emberekről készítek képeket. Szerettem a 90- es évek Nagykörútjának neonfényeit, retro érzést keltettek bennem, mintha egy filmet néznék. Jó néhány kerületet belaktam már Pesttől Budáig, mindegyikükben van valami elbűvölő és durva egyszerre. Ez a város és a lakói arra kényszerítenek, hogy megfessem őket. Az otthonomnak nevezem Budapestet, de mégis úgy érzem magam, mint egy látogató, aki először fedezi fel.
- Ironikus, karikatúra- szerű képein életképeket elevenít meg. Mi a kedvenc "vadászterülete"?
- Szinte bárhol találok témát. Mivel szeretek úszni, és gyakran járok a Hajós Alfréd Sportuszodába, a Gellértbe, régebben a Vituki fürdőbe, sokféle karaktert találok az uszoda világában. Nem keresem külön a festeni való témákat, ha érdekes helyzetekkel találkozom, rögtön vázlatokat készítek róluk. Jó alkalom erre, amikor átbiciklizek Pesten, vagy amikor egy villanás erejéig meglátok egy érdekes karaktert a villamos, a busz ablakán át. Leülök valahol egy kávé mellett, és megörökítem.
- Hogyan alakult ki a fotorealisztikus stílusa? Igaz, hogy Modigliani hatására lépett művészeti pályára?
-A festészeti kifejezőeszközöm fejlesztése iránti vágyból kezdtem el fotorealisztikusan festeni. A helyzetek és a kontextusok megragadása jobban érdekelt, mint hogy egy borospoharat vagy egy ékszert csupán szimbolizáljak. Az ábrázolt helyhez és az emberekhez való különös viszonyban, érthetően akartam megmutatni a tárgyakat. Tinédzserként úgy gondoltam, hogy Modigliani vad életmódját érdemes folytatni. Abban a naiv hitben éltem, hogy az valami kiváló művészetet eredményez. Csodálom Modigliani ikonikus portréit, különösen az ülő alakos karikatúráit és a formai beágyazásához használt fekete vonalvezetését.
-Kenyában született, Afrikában töltötte az ifjúságát. Milyen hatással van a festészetére Afrika?
- A színek, a minták, a természet szeretetét, az iróniát és a játékosságot mind Afrikának köszönhetem. Különösen a színek és a minták befolyásolták a festészetemet. A pálmákról és állatokról festett képeim emlékeztetnek a fiatalkori otthonomra. Az afrikai vadvilágot más nézőpontból szerettem volna bemutatni, mint a hagyományos, sematikus zebra, elefánt ábrázolások, ahol az állatok elégedetten állnak a magányos tövisfa alatt. A kenyai kézművesek és művészek ötletesek a formák, a minták használatában, és különösen a szobrok esetében a természet, a vadon élő állatok fantáziadús megjelenítésében. Hatással volt rám, hogy a kézművesek kidobható anyagokból, ónból, műanyagból, gumiból, készítenek művészeti alkotásokat éppúgy, mint használati tárgyakat, papucsot, bútorokat, táskákat.
- A mostani, járványos időkben mi inspirálja, honnan veszi a témáit?
- Sok időt töltök otthon, főként a lakásomban vagy a környéken fellelhető témákra fókuszálok. Festettem néhány olyan képet is, amelyik közvetlenül reflektál a járványhelyzetre, maszkot viselő emberekről. Általában az ablakból vagy a lépcsőházból nyíló kilátást örökítem meg.
- Miért csatlakozott a Designerwebshophoz?
- Ez a felület magas színvonalú platform, művészek, tervezők munkáit vonultatja fel. Úgy érzem, jó társaságba kerültem.
Marcus Goldson festményei giclée művészi nyomat formájában többféle méretben kaphatók a Designerwebshopban.
A teljes választék megtekinthető: ITT.